Holocén Természetvédelmi Egyesület
„Humán szolgáltatások fejlesztése nemzetközi együttműködésben a kultúráért, a fiatalokért"
EFOP-5.2.2-17 -2017-00064

Hogyan látják Parasznyát a tinédzserek? – fiúk szemszögéből

Az EFOP-5.2.2-17 -2017-00064 számú, „Humán szolgáltatások fejlesztése nemzetközi együttműködésben a kultúráért, a fiatalokért „ című pályázatunk keretein belül megvalósult táborban nemzetközi kapcsolatokat is ápoltunk, hiszen Erdélyből és Szlovákiából is érkeztek fiatalok. Elsősorban a videózás, drónozás alapjait tanulhatták meg a fiatalok, hogy tudatosan kezeljék a kamerát és meg tudják megvalósítani az elképzeléseiket.

A fiatalok egy-egy környezet és természetvédelemmel kapcsolatos témát dolgoztak fel a hét során. Kis projektként rövidfilm kategóriában is készítettek alkotásokat, mely Parasznyát mutatta be. A készítői jól alkalmazták a képzés során tanultakat, persze itt volt mit kielemezni és javaslatokat megfogalmazni, hogy mit lehetett volna máshogy megcsinálni – de erről is szólt a tábor, egymástól is tanulni. A fiúk az aláfestő zenéből is igyekeztek, fiatalos, vicces és dinamikus verziót választani.

A VIDEÓT ITT MEGTEKINTHETED

Videó készítői: Berde Máté, Okos-Rigó Péter-Pál

Videó hossza: 3,3 perc

 

 

Elérhetőségünk:

3525 Miskolc, Kossuth u. 13.;
Tel: 46/508-944;
E-mail: holocen@holocen.hu 
Adószám: 19931401-1-05