Holocén Természetvédelmi Egyesület
„Humán szolgáltatások fejlesztése nemzetközi együttműködésben a kultúráért, a fiatalokért"
EFOP-5.2.2-17 -2017-00064

 

 

Elérhetőségünk:

3525 Miskolc, Kossuth u. 13.;
Tel: 46/508-944;
E-mail: holocen@holocen.hu 
Adószám: 19931401-1-05

 

 

Kedvcsináló – Érdekességek Gömörszőlősről I.

A tanulmányutunk célja, hogy megmutassa azt a modellértékű programot, amelyben egy elnéptelenedő falu élővé, a turizmus számára sokféle attrakciót kínáló, képzési, kulturális, hagyományőrző központtá vált úgy, hogy az építészeti, néprajzi értékeit megőrizte.

Az Ökológiai Intézet Alapítvány egyik, talán legismertebb programja, „Gömörszőlős, a fenntartható falu” nevet viselő program lett.  A gömörszőlősi program egyrészt modell kíván lenni a reménytelen helyzetbe került aprófalvak számára, másrészt a fenntartható fejlődés elméletét kívánja átültetni a gyakorlatba.  Gömörszőlős az elmúlt időszakban ismert és kedvelt látogató helye lett a fenntarthatóság után mélységeiben érdeklődő közönségnek, egy sajátos fenntarthatósági iskola született itt egy visszajáró szellemi közösség együttműködéséből.

1993 óta nagyjából 200 millió forintos támogatást kapott az Ökológiai Intézet fenntartható falu programja, amely nyilván független a falunak juttatott állami támogatásoktól és pályázati forrásoktól, amelyet az önkormányzat nyert el.

Az immár 19 éve folyó program egyediségét három alkalommal ismerték el. A British Airways a holnap turizmusa, az Európa Parlament az Európai Tájdíjat, a Vidékfejlesztési Minisztérium a Kós Károly díjat adományozta a programnak. A nemzetközi megmérettetéseken sok száz versenyben lévő jelölt közül sikerült elsőnek lenni.

A faluban jelenleg az Alapítvány és a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület, valamint az E. Kovács család és az önkormányzat gondozza a helyi kulturális és természeti értékeket, amelyek a turizmus egyik vonzerejét jelentik. A másik meghatározó vonzerő az Alapítvány fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenysége, amely a gömöri fenntartható fejlődés iskolára, és a látogatóknak nyújtott fenntartható életmóddal kapcsolatos információkra, és az ehhez kapcsolódó létesítményekre épül.